A patkó ismert szerencserontó jelkép még Indiában is. Régen az állatokkal kapcsolatos rontások elűzésére szolgált. A szerencsepatkóba vetett hit egyik alapja, hogy a kártékony szellemek ellen rendkívül hatásosnak vélt anyagból, vasból készült. Az emberek vasat sokáig csak „égből hullott” formájában, meteoritként ismerték, majd később a legkeményebb, a legtöbb munkával előállítható fémként. 
A britek úgy gondolták, hogy a négylevelű lóhere a megtalálóját képessé teszi arra, hogy felismerje a boszorkányt, megpillantsa a tündért, egyáltalán, hogy dolgok mögé lásson. Ennek alapja egyrészt ritkasága, másrészt keresztformája, aminek révén bajelhárító képességet tulajdonítottak neki. 
A kéményseprőt régen varázslónak is tartották. A babonás emberek azt hitték, hogy a kémény mélyén démonok, boszorkányok, szellemek tanyáznak, s aki belenéz, meglátja a jövőt.
Sokan hisznek még ma is abban, hogy ami az év első napján történik, az tartós lesz egész éven át. Talán ezért pont újév napján fogadják meg egyesek, hogy új életet kezdenek és leszoknak káros szenvedélyeikről. E megfontolásból tilos az eladás az év első napján, sőt, a bontás és fejtés is. Más országokhoz hasonlóan nálunk is öröm a háznál, ha az első látogató az új évben férfi.
Ha nem is hiszünk már ezekben a babonákban, a tárgyak fontos kellékei a vidám újévi köszöntőnek. Jó mulatást mindenkinek! Azonban ne felejtsék el éjfél után meghúzni a malac farkát, mert az valóban pénzt hoz a házhoz. A pincér a tanúnk erre, aki körbehordozza a sivító kismalacot, s akinek minden húzásért pénzt csúsztatnak a zsebébe.
(A fenti írásom megjelent a Veszprémi 7 Nap, 1997. november 18-i számában.)
