2012. augusztus 31., péntek

Láng Tibor fotókiállítása Balatonalmádiban - - - - - - - -- - - - - - 2012. augusztus 29.-szeptember 19.

Kellemes emlékeket idézett a Polgármesteri Hivatal felső szintjén kialakított Padlás Galériában megnyílt fotókiállítás. Tiborral 40 éve ismerjük egymást. Amikor Veszprémben a Megyei Művelődési Központban, majd a helyőrség művelődési központjában dolgoztam, sokban segítettem a munkájában, és a méltán megérdemelt elismertségében. Borbáth Erika – aki megnyitotta a mostani kiállítást – pedig az egyetem elvégzése után az én általam vezetett csoportban kezdte népművelő tevékenységét. Büszke vagyok rá, hogy kiváló közművelődési szakember lett belőle.
Török Ágnes, a helyi Kósa György Zeneiskola tanára mély átéléssel előadott fuvolaszáma kellemesen ráhangolta a meleg ellenére is szép számmal összejött tisztelőket a kiállítás atmoszférájára.
Utána Juhászné Vincze Eszter (a képen balra) – a rendező Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár művelődésszervezője – köszöntötte a jelen lévőket. Elmondta, hogy a kiállítás két apropóból született, ma van a Magyar Fotográfia Napja és Láng Tibor is ebben az évben 85 éves. Majd ismertette, hogy miért ilyen kiemelkedő nap a magyar fotózás történetében ez a nap.
Ehhez kapcsolódott Borbáth Erika, aki szabadon előadott, könnyed stílusú, mégis komoly tartalmat rejtő kiváló megnyitójában először általánosságokban beszélt a fotóművészetről, majd méltatta Láng Tibor gazdag munkásságát. Beszélt arról az életérzésről, ami kavarog az emberben, ha Láng műveit nézi. Megemlítette, hogy rendkívül impozáns a kiállítás, kiemelte a témák és a technikák sokszínűségét.
Láng Tibor Székesfehérváron született 1927. február 13-án. Iskolás kora óta fényképez. 1962 óta szerepelnek alkotásai kiállításokon. Több mint száz egyéni kiállítása volt, és 250 kollektív tárlaton is szerepeltek művei.
Kezdeményezője, 20 évig vezetője, most művészeti vezetője a Bakony Fotóklubnak. Kezdeményezője és egyik koordinátora a Pannónia Fotóművészeti Fórumnak, alapító tagja a Montázs Fényvarázsló Szeniorok Társaságának. Veszprém város és megye összes valaha alapított díját elnyerte. E mellett Csokonai alkotói-, MAFOSZ életműdíjas, Pro Comitatu díjas.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése