2013. július 16., kedd

II. Miklós cár és családja kivégzésének rémtörténete - 1918. júlus 16/17-re virradó éjszakán

Az 1917. évi februári forradalom miatt II. Miklós (oroszul: Никола́й II; teljes neve Nyikolaj Alekszandrovics Romanov Николай Александрович Романов; Szentpétervár, 1868. május 8./19. – Jekatyerinburg, 1918. július 4./17.). Oroszország cárja, Lengyelország királya, és Finnország nagyhercege – fia nevében is - március 15-én lemondott a trónról, testvére, Mihály javára, aki egy nappal később szintén lemondott. A Kerenszkij-féle ideiglenes kormány az uralkodót és családját házi őrizetbe helyezte, először Carszkoje Szeloba, augusztus 14-ét követően pedig a „biztonságuk érdekében” a nyugat-szibériai Tobolszkba szállították. (A képen II. Miklós cár magyar egyenruhában látható, ugyanis ő volt a császári és királyi 2. brassói gyalogezred ezredtulajdonosa.)
Az ideiglenes kormány nem tudott mihez kezdeni a foglyokkal, ezért megpróbálták rávenni Angliát, hogy fogadja be őket. A cár első unokatestvére, V. György brit király azonban attól tartott, hogy az orosz cári család befogadása diszkreditálná a monarchiát a brit munkások szemében, ezért elutasította a kérést.
Az októberi forradalom után a bolsevikok kezébe került a cári család. Hónapokkal később átszállították őket az uráli Jekatyerinburgba, ahol egy helyi kereskedő, Ipatyev házában kaptak elszállásolást. A cári család méltósággal és zokszó nélkül viselte sorsát.
Avdejev és Jakimov beszámolója szerint az Ipatyev-ház őrségét 1918 májusában magyar katonák alkották. Történelmi tény az is, hogy a polgárháborúban közel százezer magyar hadifogoly a vörösök oldalán harcolt.
A fehér csapatok már közel jártak a városhoz, nyilvánvalóvá vált, hogy a vörösök nem tudják sokáig tartani. Július 16-án a fehérek ágyúinak hangja mellett a cári család nyugovóra tért. Nem sokáig aludtak, mert július 16-ról 17-re virradó éjjel a család tagjait felébresztették, arra hivatkozva, hogy átszállítják őket egy biztonságosabb helyre. II. Miklóst, Alexandra Fjodorovnát, öt gyermeküket, Olgát (22), Tatyjanát (20), Mariát (18), Anasztasziát (16), Alekszej cárevicset (14) és a család négy szolgálóját levitték a ház üres alagsorába. A cárné még azt is megjegyezte, hogy „itt még székek sincsenek”. Ekkor a hajdani parancsnok székeket hozatott. Miután leültek, a parancsnok közölte velük az uráli munkástanács halálos ítéletét. A volt cár a fia felé fordult, és csak annyit kérdezett: „Mi?”. Ekkor az őrparancsnok egyetlen lövéssel leterítette „minden oroszok cárját”. Ezután őrült lövöldözés kezdődött. A célt tévesztett golyók visszapattantak a kőfalról, és amikor a kivégzendők sikoltozni kezdtek, az őrség tagjai még féktelenebbül tüzeltek. A lőpor miatt keletkezett füstben az osztag tagjai nem láttak semmit, ezért megálltak, és vártak, amíg elült. Ekkor kiderült, hogy a négy lány, Gyemidova udvarhölgy és a cárevics még élnek. Ekkor a parancsnok utasította az osztag tagajit, hogy közvetlen közelről folytassák a kivégzést szívtáji célzással, hogy kevesebb legyen a vér. A széken megkövült Alekszejt a parancsnok lelőtte. De hiába tüzeltek a lányokra, nem fogta őket a golyó, és a nagy vérfürdőben nem tűnt fel nekik, hogy a lányokról kékes szikrák pattannak le. Ekkor szuronyokkal döfködték, majd még fejbe is lőtték őket.
A kivégzés nyomainak eltüntetésére kivezényelt brigád tagjai közül többen rosszul lettek a látványtól. A vérnyomokat fűrészporral és földdel szórták le; majd a hullákat becsavarták saját ágyneműjükbe, teherautókra dobálták, és a városhoz 16 km-re fekvő erdőbe vitték. Útközben a teherautó még két fa közé is beszorult!!! A halottakat meztelenre vetkőztették, hogy a ruháikat elégessék. Ekkor látták döbbenten, hogy a cárnén és lányain igen ügyesen szabott mellények voltak, amelyekre apró zsebeket varrtak, ezek pedig meg voltak töltve gyémánttal és egyéb drágakövekkel – páncélként védve a nőket a kivégzés alatt. A nyolc kiló kincset összeszedték, a ruhákat elégették. A meztelen testeket bedobták egy használaton kívüli bánya tárnájába. Meglepődtek, hogy a víz éppen csak ellepte őket. Pár nappal később visszatértek a helyszínre, és miután a bánya ezen részét nem sikerült felrobbantaniuk, a hullákat feldarabolták, savval leöntötték, majd elégették őket, a maradványokat pedig az aknába szórták. A sajtó másnap hírt adott a cár kivégzéséről, de azt állították, a cárnét és a gyermekeket továbbszállították egy biztonságosabb helyre. Ez később számos találgatásnak szolgáltatott alapot. Nyolc nap múlva, július 25-én a fehér csapatok elfoglalták Jekatyerinburgot. A halottakat, a foglyokat keresték, de nem találták, csak a mészárlás színhelyét.
(Későbbi sorsukról a március 14-i bejegyzésemben írok.)

2013. július 14., vasárnap

Balatonfüred nevezetességeiből - Francois-Sulpice Beudant

          A Balatoni Panteont a szanatórium színházterme alatti fedett sétányon alakították ki. Azoknak a kiváló íróknak, költőknek, tudósoknak, kutatóknak állít emléket, akik Füredről írtak, vagy fontosat tettek a városért. Nagyon sokan vannak; közülük mutatom be Francois-Sulpice Beudan emléktábláját.
Beudant (Párizs, 1787. szeptember 5.-Párizs, 1850. december 9.) francia ásványtankutató és geológus, a párizsi egyetem tanára (1822-1839), a Francia Tudományos Akadémia tagja (1824), a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja (1833).
Hírnevét elsősorban ásványtani és geológiai munkái alapozták meg. 1818-ban beutazta Magyarországot és Erdélyt. Útjáról olyan alapvető munkát írt, amely több mint egy évszázadig meghatározó geológiai összefoglaló volt hazánkról. Miután visszatért Párizsba, kiadta négykötetes Voyage géologique en Hongrie pendant l'année 1818, Párizs 1822. Rövidített változata németül is megjelent két kötetben: Mineralogische und geognostische Reise durch Ungarn im Jahre 1818, Leipzig 1825.
 
A Balatonfüreden felállított kerámia alkotója: Georgette Brivadis; avatásának időpontja: 1962. június 22.
A Balaton-felvidék földtani térképe Beudant könyvében:

2013. július 13., szombat

A "piramisok csatája" - 1798. július 13.

A Napoleon vezette hajóhad miután elhagyta Máltát, 1798. július 1-jén Alexandria előtt vetett horgonyt, melyet a franciák rövid harc után, július 2-án el is foglaltak. Ezt követően egy arab nyelvű proklamációban kihirdette, hogy a lakosságot a mamlukok uralma alól fölszabadítja, valamint vallásukat és erkölcseiket senki nem fogja bántani, már csak azért sem, mivel maguk a franciák is igazhívő muzulmánok. Az egyiptomi nép mindezeket közömbösen nézte és tétlen maradt.
Bonaparte erre Alexandriából a Nílus mentén Kairó felé nyomult, ami nagy nehézséggel járt. Július 13-án Chébreisse mellett Murad, a mamlukok fejedelmének lovas hadával találkozott. Nagy hatású szónoklattal buzdította fáradt csapatait, pl. ekkor hangzott el az azóta számtalanszor idézett mondta: "Katonák! Egy évezred néz le rátok." Négyszög alakzatban állította fel a  csapatokat, a tudósokat és a teherhordó szamarakat a négyszög közepére parancsolva. A „piramisok csatájában” a szuronyoknak rontó mameluk lovasságot sortűzzel letiporta és szétverte, ezt követően pedig a piramisok szomszédságában lévő törököktől a védett táborukat foglalta el (július 21.). Ekkor a franciák mérhetetlen kincsekre tettek szert, mivel a mamelukok, szokásuk szerint, arannyal és ékszerekkel díszítve vonultak a csatába. Ezt követően Napóleon bevonult Kairóba, ahol azt a hírt kapta, hogy Nelson a francia hajóhadat az Abukiri-öbölben (Nílusi csata, 1798. augusztus 1.) teljesen megsemmisítette. Ez a váratlan esemény sem zavarta meg Bonapartét terveiben, sőt, erőteljesebb tevékenységre serkentette. Desaix tábornok Szediman mellett kivívott győzelme (1798. október 7.) Felső-Egyiptomot is megnyitotta a franciák számára. (Kép: Francois Luuis Joseph Watteau)

2013. május 20., hétfő

Érdekességek a diktatúra jellemrajzához - Sztálin és fia, Vaszilij (Vászja)

            Sztálinnak három gyermeke született: az első feleségétől egy fia, Joszif (Jakov), a másodiktól egy lánya, Szvetlana, és egy fia, Vaszilij (Vörös Vászja).
            Jakovval soha senki nem kivételezett (rá is szántam egy önálló bejegyzést május 15-én), Vaszilijt és Szvetlánát (rá is szántam egy önálló bejegyzést február 28-án) a lehető legjobban kényeztette mindenki, amivel ők a lehető legjobban vissza is éltek! Csak néhány mozzanattal kívánom alátámasztani a fentebb mondottakat.
            Vászja lelkületére jellemző: amikor a parancsnokságán egy „ellenséget” lepleztek le, saját lakásában egy rögtönzött kínzókamrát létesített. Az áldozat „talpát vékony rúddal kezdte ütlegelni”, egészen addig, amíg az egész esemény dorbézolásba nem csapott át.
            „Vaszilij nagyon sokat ivott, majdnem mindennap részeg volt – mondta később segédtisztje. – Volt, hogy hetekig nem ment be dolgozni, állandóan nők után futkosott.”

          A háború alatti züllött életét és felelőtlenségét Sztálin szégyellte, ezért lefokozta. Két feleségével is tűrhetetlenül viselkedett, majd elhagyta őket. De apjának azzal kedveskedett, hogy tiszttársait jelentgette fel neki, aminek sokszor végzetes következménye lett!
            Németországból Vaszilij egész „hadizsákmánnyal”, „arany dísztárgyakkal, gyémántokkal, smaragdokkal, tucatnyi szőnyeggel, rengeteg női fehérneművel, temérdek férfiöltönnyel, nagykabáttal, szőrmekabáttal, szőrmefelöltővel, asztraháni prémekkel” megrakott repülőgépen tért haza. Olyan sok luxuscikke volt, hogy a felesége, Tyimosenka apránként adogatott el belőle a pénzt zsebre tette.


            A háború végén Sztálin megbocsátott, és előléptette vezérőrnaggyá (tábornokká). A moszkvai katonai körzet légiereje Vaszlij parancsnoksága alatt állt, ám a feladat jócskán meghaladta a képességeit.
            És viselkedése sem javult. A sok közül egy példa: amikor Tbiliszibe (akkor a Szovjetunió Grúz Szövetségi Köztársaság fővárosa) látogatott, berúgott, majd részegen - nagy felfordulást keltve - a város utcái felett repkedett egy vadászrepülővel.
            Vaszilij rettegett a jövőtől: – Csak két megoldás lehetséges – mondta Artyomnak. – A pisztoly és az ital! Ha a pisztolyt választom, azzal nagy gondot okozok apámnak. Viszont ha meghal, akkor Hruscsov, Berija és Bulganyin darabokra fog tépni. El sem tudod képzelni, milyen az, ha az embernek egy feje felett lebegő karddal kell élnie.

            Jóslata nem teljesült be, mert Vaszilij Sztálint mindössze csak börtönbe zárták, majd kiengedték. Újra megházasodott, végül 1962-ben (42 éves korában) az alkoholizmusába belehalt.
Fia, Alexandr – aki anyja vezetéknevét használja – elismert színházi díszlettervező lett Moszkvában.
Források:
Kun Miklós: Oroszország válaszúton
Kun Miklós: Az ismeretlen Sztálin
Simon Montefiore: Sztálin. A Vörös Cár udvara.

Vicc a korabeli viszonyokról:
Hogyan szórakozik az ifjúság veszélyes játékokkal a világ különböző országaiban?
–Az USA-ban 5 fiatalember beszáll három versenyautóba és hatalmas versenyt rendeznek, miközben tudják, hogy az egyik autóban nem működik a fék, de nem tudják, melyikben.
–Franciaországban 5 fiatalember szenvedélyes éjszakát tölt el egy-egy lánnyal, miközben tudják, hogy egyikük nemi beteg, de nem tudják, melyikük.
– A Szovjetunióban összeül 5 fiatalember politikai vicceket mesélni, miközben tudják, hogy egyikük besúgó...

2013. május 18., szombat

Rovarűző növények -. A szegfű

      A lakásba berepülő rovarok ellen nem csak vegyszerekkel vagy esztétikusnak éppen nem mondható szúnyoghálóval védekezhetünk. Vannak ezeknél sokkal hatásosabb természetes módszerek is, amelyek ráadásul a balkont is üde zöldbe és színesbe borítják!
        A szegfűt szinte a rózsával egy lapon emlegethetjük, ha a legnépszerűbb vágott vagy kerti virágokról beszélünk. A hatalmas rózsabokrokkal ellentétben a szegfű cserépben vagy balkonládában is jól érzi magát, sőt, a rovarokat is távol tartja az otthonunktól.
        A szegfű inkább a hűvöset, de a világos, napos helyeket kedveli, széltől, huzattól mindenképpen óvni kell a karcsú, magas szárú virágot! A tápanyagigénye viszonylag nagy, fontos számára a minőségi virágföld és a rendszeres tápoldatozás ahhoz, hogy megfelelően fejlődjön. A szegfű igazán "iszákos" növény, gyakori öntözést igényel, de a cserepében soha ne álljon a víz!
        A szegfű (Dianthus) a kétszikűek (Magnoliopsida) osztályának a szegfűvirágúak (Caryophyllales) rendjéhez, ezen belül a szegfűfélék (Caryophyllaceae) családjához tartozó nemzetség.
A szegfű nemzetség igen népes, a mintegy 300 faj főleg az északi félgömb mérsékelt övi területein terjedt el, géncentrumuk a Földközi-tenger környéke.Valamennyi szegfűre jellemző a forrt, cső alakú, sokerű csésze, legfeljebb a cső közepéig érő 5 cimpával, alján pedig pikkelyszerű fellevelekkel. Általában fénykedvelők.
        A szegfű már az ókorban is népszerű volt, a Római Birodalomban Jupiter virágát tisztelték benne. Az európai középkorban az állhatatos szerelem, a házasság jelképeként szerepelt; Rembrandt egy híres képe is ekképpen ábrázolja. Manapság gyakran ajándékozzák anyák napján, esküvőkön, évzárókon és természetesen a szerelmesek.
        Latin eredetű angol neve – carnation – egyben a csodálatra, szerelemre, hálára is utal. Spanyolország nemzeti virága, a Baleár-szigeteken az autonóm tartomány jelképe. Portugáliában az 1974-es vértelen hatalomátvétel névadójává vált (Szegfűs forradalom).
        Közép-Európában több fehér virágú, rojtos szirmú, bennszülött szegfűfajjal találkozhatunk. Közös ősüktől feltehetően a jégkorok után váltak szét, de megjelenésük igen hasonló maradt. A Magyar-középhegység sziklagyepeiben például a német szegfű alfajai helyettesítik egymást. Tájanként, illetve élőhelyenként más-más kisfaj jelenik meg.
        Mint mindenben, a szegfűk között is találunk „magyarokat”. Van, amit kimondottan rólunk neveztek el (pl: Magyar szegfű – Dianthus pontederae), van amit velünk kapcsolatban.  Az István király-szegfű (Dianthus plumarius ssp. regis-stephani) a Dunántúli-középhegység nyílt dolomit sziklagyepeinek fokozottan védett faja. Keskeny, szúrós végű, viaszos levelei ezüstös párnákat képeznek. Virágzása május végétől decemberig, az első kemény fagyokig tart, de aszályos nyarakon szünetelhet. Kecses, rojtos-sallangos virágai igen illatosak, különösen a lepkéket vonzza.

2013. május 15., szerda

Érdekességek a diktatúra jellemrajzához - Sztálin és fia, Jakov

            Sztálinnak három gyermeke született: az első feleségétől (Jekatyerina, beceneve: Keto) egy fia, Joszif (Jakov), a másodiktól egy lánya, Szvetlana, és egy fia, Vaszilij (Vászja).
            Idősebb fia, Joszif (Jakov) Dzsugasvili 1907. március 18-án látta meg a napvilágot. Anyja nemsokára – tüdőgyulladásokkal súlyosbított heveny tuberkulózisban – meghalt. Temetésén a gyászoló férj meg sem várta a szertartás végét, hanem hirtelen futásnak eredt, és átugrott a kerítésen. Attól kezdve második, 1917-ben kötött házasságáig a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatott Jakov fia iránt, akit Sztálin édesanyja és feleségének két nővére nevelt tovább. Második feleségétől született húgával (Szvetlanát február 28-i bejegyzésemben részletesen mutom be) és öccsével (Vászját május 20-i bejegyzésemben részletesen mutatom be) ellentétben vele egész életében senki soha nem kivételezett!
            Amikor Jakov egy hónappal a háború kitörése után, 1941. július 16-án Vityebszk körzetében német fogságba esett, több százezer szovjet fiatal sorsában osztozott. A Kreml és a „rakparti ház” lakói körében elterjedt, hogy Sztálin első dührohamában Jakovot okolta, amiért „gyáván megadta magát” az ellenségnek. Artyom Szergejev tábornok - aki hajlamos volt idealizálni az őt felnevelő Sztálint és környezetét - így emlékezett: „A németek körbevették Jakov ütegét. Elhangzott a parancs, hogy vonuljanak vissza. Jakov azonban nem teljesítette a parancsot. Megpróbáltam rábeszélni … Jakov azonban így felelt: Sztálin fia vagyok, s nem engedem, hogy az üteg visszavonuljon.”
            Több más forrásból, többek között a fogoly vallomásaiból – amelyeket az Abwehr (német katonai hírszerzés és elhárítás) tisztjei előtt tett – inkább az következik, hogy a visszavonuló Jakov Dzsugasvilit apja szerencsétlen alattvalói, a kolhozrendszert és általában a szovjethatalmat gyűlölő orosz muzsikok szolgáltatták ki a németeknek. A fogság első óráiban a pánikba esett fiatalember megszabadult tiszti (tüzér százados) rangjelzésétől, és elrejtőzött a hadifoglyok tömegében. Szerencsétlenségére azonban valamelyik volt bajtársa felismerte, és beárulta. A kihallgatási jegyzőkönyvekből arra lehet következtetni, hogy nem alázkodott meg a németek előtt.
          Sztálin saját családjával sem kivételezett, Jakov feleségét - mint katonaszökevény házastársát - börtönbe csukatta. Amikor Jakov arcképe megjelent a német propaganda-kiadványokban, Sztálin arra kérte Dolores Ibárruri spanyol kommunistát, hogy a Németországban tartózkodó spanyol fasiszták közé csempésszen ügynököket,  és azok érjék el (és feltehetően öljék meg) a hadifogolytáborban a fiát.
            De a történet mégsem így alakult. Jakovot először átmenetileg egy berlini villában őrizték. Miután a németek nem tudták rávenni semmiféle árulásra, több átmeneti tiszti tábor után Himmler utasítására a Lübeck melletti sachsenhauseni lágerbe szállították. A titkos objektum különleges A-részlege mindössze három barakkból állt, amelyeket alacsony kőfal  és árammal töltött drótkerítés vett körül. Itt lőtték fejbe Sztálin idősebb fiát 1943. április 14-én késő este, máig tisztázatlan körülmények között. Az egyik, széles körben elterjedt változat szerint a fogoly váratlanul megindult kifelé, és szántszándékkal (vagy véletlenül?) a szögesdróthoz ért. Akkor az őr rálőtt. Elképzelhető, hogy öngyilkosságot követett el.
            Montefiore szerint: „Az az addig példátlan eset, hogy egy német hadseregtábornok megadta magát, éppen olyan megalázó volt Hitler számára, mint amennyire kellemetlenül érintette Jakov elfogása Sztálint: a helyzetek kínossága mindkét diktátor hírnevén csorbát ejtett. A vöröskeresztes Bernadotte gróf Jakovnak von Paulusra történő kicserélésének ötletével állt Molotov szovjet külügyminiszter elé. Molotov említést tett az ajánlatról, de Sztálin elutasította a lehetőséget, hogy egy marsallt egy katonára cseréljenek ki: Ők mindannyian a fiaim – válaszolta Sztálin jó cár módjára Szvetlanának. – A háború az háború!

            Zsukov marsal egyszer felbátorodva, Jakovról kérdezte Sztálint. –Hallott róla?
          Sztálin nem válaszolt rögtön. Úgy száz lépést tettek meg teljes csöndben, amikor „elfojtott hangon” válaszolt: –Jakov nem fog tudni kiszabadulni a fogságból. A gyilkosok le fogják lőni. Annyit tudunk, hogy elkülönítve tartják … Rá akarják venni, hogy árulja el a hazáját.
            Ezután ismét csend következett, amelyet Sztálin tört meg. –De Jakov előbb választja a halált, mint a hazaárulást!
            Ezúttal büszke volt fiára, akiről nem is tudta, hogy már csaknem két éve meghalt.

            A háború után Sztálin egyik grúz bizalmasa vette a bátorságot, és megkérdezte, hogy a csereajánlat vajon csak szóbeszéd volt-e. „Lehajtotta a fejét”, és „szomorú, de éles hangon” azt felelte: –Nem szóbeszéd… Gondoljon bele, hány fiú végezte táborokban! Hányat akartak volna elcserélni Paulusra? Talán rosszabbak lettek volna Jakovnál? Vissza kellett utasítanom. … Mit mondott volna rólam a milliónyi párttag apa, ha róluk megfeledkezve beleegyeztem volna a cserébe? Nem, nem volt jogom hozzá… –Különben nem lehetnék Sztálin. –Aztán hozzátette: –Annyira sajnálom Jását!
            Nágya, (a második) felesége tragédiájához hasonlóan Jakové is az élete végéig kísértette!
Források:
Kun Miklós: Oroszország válaszúton
Kun Miklós: Az ismeretlen Sztálin
Simon Montefiore: Sztálin. A Vörös Cár udvara
Donald Rayfield: Sztálin és hóhérai

         Kiegészítés Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége című művéből. Az alábbi részletet én is változtatás nélkül közlöm. Úgy hiszem, különösebb kommentárra nincs szükség, csupán megerősítem a közreadó tragikomikus megjegyzését: így tényleg nagyon szar meghalni.
            Csak 1980-ban olvashattuk a Sunday Times-ban, hogyan halt meg Sztálin fia, Jakov. Mint fogoly, a második világháború alatt angol tisztekkel volt összezárva egy német táborban. Közös illemhelyük volt. Sztálin fia mindig piszkosan hagyta a vécét. Az angoloknak ez nem tetszett, hogy a szartól maszatos vécét nézzék, még ha ez a szar az akkori világ leghatalmasabb emberének fiától származott is. Figyelmeztették Jakovot. Jakov megsértődött. Az angolok újra és újra figyelmeztették őt, sőt kényszerítették, hogy pucolja meg a vécét. Jakov felháborodott, veszekedett és dulakodott velük. Végül kihallgatást követelt a tábor parancsnokától. Csakhogy a felfuvalkodott német visszautasította, hogy szarról diskuráljon. Sztálin fia nem tudta elviselni a megaláztatást. Iszonyú orosz átkokat szórva nekifutott a tábort körülfogó, árammal töltött drótkerítésnek. Rázuhant. Teste, mely már sohasem szennyezi az angolok vécéjét, ott maradt lógva a dróton.
(Forrás: jeje.hu)

Ez a vicc még a sztálingrádi csata előtt született:
1940-ben áll az orosz és a német katona a közös határon.
– Te Iván! – kérdezi kollégáját a német – mit csinálsz, ha vége lesz a háborúnak?
–Hát úgy gondoltam, hogy körbebiciklizem az egész Szovjetuniót – mondja büszkén és megelégedetten Iván.
–Ja, ja ez nagyon szép, és délután?

2013. május 9., csütörtök

Aranybulla kiadása - 1222. májusában

            Az aranybulla eredeti jelentése: az az arany függőpecsét, mely a magyar királyok fontosabb okmányain volt III. Béla óta. Az Aranybulla szűkebb értelemben II. András magyar király 1222-ben kiadott, aranypecséttel ellátott királyi dekrétuma, amelyben helyreállította és kibővítette Szent István alkotmányát. Tágabb értelemben az aranybulla szó azt az arany pecsétet jelenti, mellyel a magyar királyok – III. Bélától kezdődően – megerősítették fontosabb okmányaikat.
            II. András Aranybullája a magyar történeti alkotmány egyik legfontosabb törvényeként a megszületését követő későbbi századokban hivatkozási alap volt a rendi szabadság védelmében, a 16. századtól pedig egészen a 20. század közepéig az írott törvénycikkelyeiben vagy csak a szellemében. Az Alkotmánybíróság tagjai talárjuk felett viselt láncukon az Aranybulla pecsétjének egy másolatát hordják, ezzel szimbolizálva a jog hatalmát az állami akarat felett.
            „A Szentháromság és oszolhatlan egység nevében.  Endre, Isten kegyelméből Magyar-, Dalmát-és Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia örökös királya. Mivel mind országunk nemeseinek, mind másoknak is Szent István királytól alapított szabadsága némely királyok hatalma által, kik néha haragjukban boszút állottak, néha gonosz emberek hamis tanácsira is hallgattak, vagy saját hasznukat keresték, igen sok részben rövidséget szenvedett: nemeseink fenségünk és elődeink füleit gyakor ízben verdesték kérelmeikkel és folyamodásaikkal országunk javítása iránt. Kik tehát tartozásunkhoz képest az ő kérelmöknek mindenben eleget tenni akarván, megadjuk mind nékik mind országunk egyéb embereinek a szent királytól megadott szabadságot; és országunk állapotának javítására tartozó egyéb dolgokat is űdvösen rendelünk eképen: Rendeljük, hogy évenként a szent király ünnepét hacsak némí súlyos foglalkozás vagy betegség által nem akadályoztatunk Székesfehérvárott tartozunk megülni. És ha mi jelen nem lehetünk a nádor kétségkivül ott leszen helyettünk s képünkben meg fogja hallgatni az ügyeket. Minden nemesek, tetszésök szerint, szabadon oda gyülekezzenek.
 
A hagyomány szerint Székesfehérvár keleti határában, a ma emlékművel jelölt helyen hirdette ki II. András király nevezetes törvénygyűjteményt 1222-ben. Az 1972-ben felavatott emlékmű Rétfalvi Sándor alkotása.

            Leghíresebb része az ún. ellenállási záradék, amely az összes szabadságharcunk alapját nyújtotta: „Hogy ezen engedményünk és rendelésünk mind magunk, mind utódaink idejében örökké érvényes legyen, hét oklevélpárba irattuk és arany pecsétünkkel megerősítettük; úgy, hogy egy pár küldessék pápa úrnak, második a János vitézeknél, harmadik a templomosoknál, negyedik a királynál, ötödik az esztergomi káptalanban hatodik a kalocsaiban, hetedik a nádornál őriztessék, úgy hogy ez az irást mindenkor szeme előtt tartván, se ő ne tévedjen le a felebb mondottak valamelyik pontjáról, sem a királyt vagy a nemeseket vagy másokat ne engedjen letévedni. Hogyha pedig mi, vagy utódaink valamelyike bármikor ezen rendeletünk ellen véteni akarnánk, álljon szabadságukban ezen levél erejénél fogva, minden hűtlenségi vétek nélkül, mind a püspököknek, mind más uraknak s az ország nemeseinek, öszvesen és egyenként, jelenleg és a jövőben nekünk és utódainknak ellenállani és ellenmondani örökre." 
          Az alkotmánybíróság tagjai talárjuk felett viselt láncukon az Aranybulla pecsétjének egy másolatát hordják, ezzel szimbolizálva a jog hatalmát az állami akarat felett.

2013. május 6., hétfő

Mennyi idő alatt ürül ki az alkohol a szervezetből?

0,1 ezrelékes véralkoholszinttel nagyjából egy óra alatt birkózik meg a szervezet. Mit is jelent ez?
Mennyi idő kell szervezetednek az alkohol lebontásához?
A legfontosabb szempontok, amiket az alkohol lebontásakor figyelembe kell venni, a testsúly és a nem. Egy 110 kilós férfi szervezete hozzávetőlegesen kétszer olyan gyorsan bontja le az alkoholt, mint egy 70 kilósé. Míg előbbinek két korsó sör lebontásához körülbelül két óra szükséges, utóbbi szervezetének öt órába is beletelhet.
0,1 ezrelék egy óra alatt
Általánosságban 0,1 ezrelékes véralkoholszintnél az alkohol egy óra alatt ürül ki a szervezetből - nőknél ez valamivel lassabban megy. Egyetlen korsó sör férfiak esetében körülbelül 0,16 ezrelékes, nőknél 0,2 ezrelékes véralkoholszintet jelent.
A testsúly és a nem mellett az sem mindegy, hogy kipihent vagy-e, ettél-e valamit alkoholfogyasztás előtt vagy közben. Ha üres a gyomrod, az alkohol gyorsabban szívódik fel a szervezetben.
Ha ittál, ne ülj volán mögé!
Nehéz kiszámolni, hogy pontosan mennyi idő alatt ürül ki teljesen szervezetedből az elfogyasztott alkohol, hiszen számos tényező befolyásolja. Épp ezért ne próbáld kisakkozni, mikor vezethetsz újra, inkább hívj taxit, vagy válaszd a tömegközlekedést.
Mivel hazánkban a rendőrök és az igazságszolgáltatás a zéró toleranciára esküszik, 0,5 ezrelékes véralkoholszintnél 100 ezer forint pénzbírságot és hat büntetőpontot kapsz. Ittas vezetés esetén ez a minimum, amivel számolhatsz, ám 0,8 ezrelék felett tetted már nem szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek minősül, és a jogosítványodat is bevonják.

2013. május 1., szerda

A nagymajtényi fegyverletétel - - - - - 1711. május 1.

            A tizenkétezer főnyi kuruc lovasság felsorakozott a nagymajtényi (Trianon után románul: Moftinu Mare) síkon, a talpasokat már három nappal korábban hazaküldték(!!!). A kör alakban földbe szúrt 149 zászló között zajló ceremónián Károlyi Sándor magyar főparancsnok megköszönte Pálffy János horvát bánnak, a császári csapatok magyaországi főparancsnok fáradozásait, és őfelségének az amnesztiát, majd a hadak nevében Pálffy kezébe letette a hűségesküt – a Titkos Tanács által eltitkolt, de már két hete halott – I. Józsefre. Ezután a kurucok fegyvereiket megtartva (!!!) szétoszlottak. A munkácsi vár – utolsóként – június 15-én kapitulált.
            Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség teljesen kimerült, a pestis dühöngött. A háború nyolc éve alatti nyolcvanötezer halottjával szemben a pestis két év alatt négyszáztízezer áldozatot követelt.
            Május 20-án Eleonóra Magdolna Terézia régenskirályné megerősítette, július 20-án III. Károly császár-király Barcelonában ratifikálta a szatmári békeokmányt. Károly egyenesen uralkodása szerencsés előjelű bevezetésének vélte.
            A többség tudomásul vette a realitásokat, és letette a hűségesküt. Aki nem hódolt be, annak birtokait elkobozta a bécsi udvar, és a végig hűséges vagy az időközben átpártolt főuraknak adta. Károlyinak a hatalmas földadomány mellett 50 000 forintot is ígértek a szatmári béke körüli kiadásainak és fáradozásainak ellenértékeként. Eleonóra özvegy császárné már 1711. szeptember 15-én, majd az új császár és király, III. Károly király 1712. január 12-én kinevezte altábornaggyá, április 5-én pedig grófi méltóságra emelte. Később (1740 után) Mária Terézia magyar király, osztrák főherceg tábornaggyá nevezte ki, ezzel Károlyi elnyerte a legmagasabb katonai rangot is.
            Amikor Savoyai Jenő (mai beosztás szerint honvédelmi miniszter; szobra ma is látható a Budai Várban) a szatmári béke hírét Mainzban kézhez vette, öröme határtalan volt. Tízszer megcsókoltam levelét – írta 1711. június 20-án gróf Pálffy János tábornagynak. Én kezdettől fogva egy második Teleki Mihályt láttam Önben, ő megmentette hazáját, Ön pedig inkább okosságával, mint karddal megtartotta azt.
            1712. május 22-én III. Károlyt Pozsonyban, a Szent Márton-székesegyházban magyar királlyá koronázták. Az uralkodó – a szokásokkal ellentétben – a határon, a köpcsényi mezőn nem kívánt katonai parádét tartani, hiszen fegyverbe csak a szélnek eresztett kuruc hadsereget lehetett volna hívni, abból meg akármi kialakulhatott volna.
          (A Károlyi Sándort ábrázoló festménynek ismeretlen korabeli művész  a szerzője; III. Károly koronázása egykorú metszet, az Országos Képtár gyűjteményében található. Rákóczi Ferenc karjára szalagot kötök Kassán a Rodostó-ház udvarán 2013. április 30-án.)

2013. április 27., szombat

Mussolini idézetek

–Háromezer éves történelmünk feljogosít bennünket arra, hogy mélységes szánalommal szemléljünk bizonyos doktrínákat, melyeket az Alpok túloldalán olyanok támogatnak, akinek ősei írni sem tudtak, akiknek életéről nem maradtak fenn dokumentumok azokból az időkből, amikor nekünk Rómában ott volt Caesar, Vergilius és Augustus.
–A háború a történelemnek az a leckéje, amit az emberek mindig hajlamosak elfelejteni.
–A fasiszta állameszme az emberi minőségre épít, ezért elveti a demokrácia többségi elvét, ami a mennyiséget helyezi a minőség fölé. A demokrácia (népuralom) a mai értelemben különben is hazugság, hiszen a nép nem uralkodik azáltal, ha négy évenként egyszer szavazás formájában a véleményét meghallgatják.
Csak a vér az, mely lendületbe hozza a történelem zúgó kerekét!
–A hit, nem pedig az érvek mozgatják a hegyeket. Az értelem fontos, de ez sosem lenne képes megmozgatni a tömegeket.
–Rájöttem, hogy az internacionalizmus ostobaság. Butaság azt hinni, hogy az osztályöntudat valaha is fontosabbá válik a nemzetnél és a kultúránál. A nemzeti érzés létezik, kár tagadni.
–Szándékosan az első helyre emeltük a végrehajtó hatalmat, mert a végrehajtó hatalom a nemzet életében mindenütt jelen van és operáló hatalom, olyan hatalom, amely a hatalmat minden percben gyakorolja, amely minden pillanatban szemben találja magát a megoldásra váró problémákkal, amely a legnagyobb kérdésekről dönt, amelyek csak egy nép történetében felmerülhetnek … (Róma, a fasiszta párt kongresszusán, 1925.)

–A mi formulánk a következő: minden az államban, semmi az államon kívül, semmi az állam ellen. (Milánói beszédében, 1925. október 28.)

2013. április 4., csütörtök

A tápióbicskei ütközet - 1849. április 4. Ahol a szerb Damjanich legyőzte a horvát Jellasicsot

            Az 1848–49-es szabadságharc egyik győztes ütközetét vívta itt a magyar honvédsereg 1849. április 4-én. Az egész napos ütközet akkor dőlt el, amikor Damjanich, a 3. hadtest parancsnoka a stratégiai fontosságú Tápió-híd elfoglalására vezényelte a kassai veres sipkás 9. zászlóaljat és a szegedi fehér tollas 3. zászlóaljat. A mindent elsöprő szuronyroham elől Jellasics két dandárja Tápióbicskén túlra menekült.

A nevezetes tápióbicskei párviadal
            Ekkor és itt zajlott le az a híres párviadal, amelyet Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényéből ismerünk Baradlay Richárd és Palvicz Ottó összecsapásaként
            Az egymással szembekerülő lovascsapatok parancsnokai, az osztrák Hermann Riedesel báró és a magyar 1. (Császár) honvéd huszárezred egyik osztályparancsnoka, Sebő Alajos őrnagy szabályos párbajt vívott. Az egymással mintegy harminc–negyven lépésnyi közelségbe kerülő két csapat katonái felismerték egymást. Riedesel, a császári parancsnok, „egy herkulesi termetű, tagbaszakadt erős alak, a hadsereg leghíresebb kardforgatója, rettegett párbajhős” párviadalra intett kardjával a magyar parancsnoknak. A négy–öt percig tartó küzdelemben Sebő diadalmaskodott, megölve Riedeselt, miközben a karján ő maga is megsebesült. Sebő Alajos Szemere Miklósnak lasztóci magányában egy alkalommal a következőképpen mesélte el a párbaj lefolyását: „Riedesel bárót már régebbről ismertem. Óriás erejű ember volt, s híres kardvívó. Mikor Riedesel csapatja élén elővágtatott s kardjával felém intett, megvallom, végigborzongott a hátam. Meg voltam győződve, hogy agyonvág. De azért, nehogy huszárjaim szemében kisebbséget szenvedjek, elfogadtam a kihívást. Az első összecsapásnál mind a ketten sértetlenek maradtunk. De észrevettem, hogy lovam fürgébb és erősebb. A második összecsapásnál lovam szügyével rohantam reá. Több percig viaskodtunk, de ismét eredménytelenül. Harmadszor is összecsapva, mind a ketten egyszerre támadtunk. Ekkor kaptam, – ezzel feltűrte jobb kezén kabátja ujját, s a csukló alatti forradásra mutatott – ezt a rettenetes vágást. De még volt annyi erőm, hogy én is sújtsak. És Riedesel kettéhasított koponyával holtan bukott le nyergéből.”
            Nem hiteles adatok szerint Sebő Alajos a Győr megyei Nyárádon született 1811-ben, vagyontalan, nemesi családban. 1829-től közvitéz, 1844-től főhadnagyként szolgált az 1. huszárezredben. 1848 áprilisától az Országos Nemzetőri Haditanács, majd a minisztérium beosztott tisztje. Júniustól alszázados, októbertől őrnagy, osztályparancsnok a 13. huszárezrednél. Az 1849. április 4-i sebesülése és vitézsége után 3. osztályú katonai érdemjellel kitüntették. Májustól alezredes, a világosi fegyverletételig az 1. huszárezred ideiglenes parancsnoka. Aradon tizenhat év várfogságra ítélték, ahonnan 1853-ban kegyelemmel szabadult. A későbbi években Bősön gazdatiszt lett, 1882-ben hunyt el.
            A magyar veszteség nyolcszáz halott volt, akiket a homokbuckák alól 1882-ben temettek közös sírba. A dicsőséges ütközet emlékét híven őrzik a lakók. Vaskereszt mutatja az elesett honvédok, császári katonák, valamint a párviadalban elesett Riedesel báró hamvainak helyét. A többi áldozat végső nyughelye felett pedig kőkereszt áll.
A csata színhelyén álló, 1910-ben emelt honvéd emlékmű (szobor) Jankovich Gyula alkotása. A tápióbicskei csata emlékére az akkori bíró – Fehér István és felesége Csikós Terézia – vagyonuk egy részének felajánlásával alapítványt hozott létre. Miszerint minden évben zsömlét osztanak a falu kisdiákjainak, akik részt vettek az évforduló ünnepén. Fehér István és Csikós Terézia tiszteletére emelt emlékmű a nagykátai úton van, nem messze a párviadal színhelyétől, hamvaik a tápióbicskei temetőben, helyét kopjafa jelzi. A tápióbicskei Kultúrházat Fehér Istvánról nevezték el. Fáklyás menettel ünnepel a település minden évben az ütközet évfordulóján. Azt a falurészt pedig, ahol Jellasics altábornagy, horvát bán seregei táboroztak, Horvátországnak hívják.
(Felső képek: Than Mór: A Tápióbicskei ütközet; Than Mór 1867-ben készített rajza a Tápió hídjáról)

2013. április 3., szerda

Zsámbék nevezetes személyeiről - Melocco Miklós születésnapjára - 1935. április 3.

          Melocco Miklós polgári családban és környezetben, Rómában született 1935. április 3-án, így neveltetésével elsajátította a művészetek szeretetét és tiszteletét. Kisgyermekként családjával egy ideig Berlinbe költöztek, majd hazatértek Magyarországra. A budapesti, Stefánia úti lakásukkal szomszédságban Ligeti Miklós szobrász lakott, s ez is mély benyomást gyakorolt rá. A második világháború alatt és utána pár évig a család Iváncsán élt.
            Budapesten egyházi iskolába járt. Apját, Melocco Jánost (1909. december 26.–1951. február 22.), aki katolikus újságíró volt, 19471950-ig az Új Ember folyóirat segédszerkesztője, elfogták, s az 1950-ben tartott koncepciós perben halálra ítélték. 1951. február 22-én akasztással végezték ki. Így az addigi békés családi háttér szétzilálódott. Anyagi gondokkal küszködve járt a gimnáziumba, a tanulás mellett dolgozott, volt hómunkás, sírásó, segédmunkás. Háromszor jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, az első két alkalommal polgári származása miatt elutasították. 1955-ben vették fel a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, mesterei kezdetben Gyenes Tamás és Mikus Sándor voltak. 1961-ben Kmetty János és Pátzay Pál mestereknél végzett. Dolgozott a Fiatal Művészek Stúdiójában is (a padon ülő Adyt csinálta itt). 1970-től a Kecskeméti Művésztelepen is élt családjával, majd a budapesti Dózsa György úti műteremben dolgozott. 1981-től Zsámbékon telepedett le, azóta itt él és alkot. 1990-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola címzetes egyetemi tanára. 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 1995-től elnökségi tag.

Kitüntetései, díjai

Zsámbék díszpolgára. A Zsámbéki Műemlékbarát Kör egyesület elnöke. Az Árpád-házi Szent Erzsébet Alapítvány alapítója és fő szervezője. Az alapítványt 2007-ben Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója alkalmából hozták létre. Az eladásra került képzőművészeti alkotások bevételeit a hátrányos helyzetű zsámbéki és töki diákok tanulmányainak támogatására fordítják. Több műve díszíti Zsámbékot. Közülök már néhányat bemutattam, és alább is bemutatok:
A Szent Erzsébet lépcső melletti Szent Erzsébet stáció második képe: A rózsák csodája:

A díszkút A tenyeréből ivó ifjú szoborral 2009-ben készült

Szabadságoszlop