A Vörös-tengertől a Nílusig, s azon túl a Líbiai-sivatagig gazdag és fejlett civilizáció volt az ókori Egyiptom. Északon a folyam deltája, délen a Nílus nagy vízesései határolták, s habár ellenség sokszor átviharzott rajta, hatalmas és emlékezetes ennek az országnak a léte. Az egyiptomiak hite szerint a holtak birodalmába kerülő lélek útravalót is vihet magával: gabonát, olajat, ruhákat, dísztárgyakat. Az egyiptomi kultúra első idejében kis kamrákba temették a halottakat, ezeket a sírkamrákat masztabának nevezték; kezdetben királyaik, a fáraók is csak ilyen sírhelyet kaptak, de a fáraók hatalmának, gazdagságának növekedésével Dzsószer fáraó már hatalmas, lépcsőzetes piramist építtetett emlékhelyül. Az ő piramisa tekinthető az első kőépületnek Egyiptomban. Később a piramisokat úgy építették, hogy az élek a négy égtáj felé forduljanak. A sivatagban mint mesterséges, szabályos kőhegyek emelkednek a piramisok. Közel 70 kisebb-nagyobb piramis ismeretes. A legnagyobbak a Nílus völgyében, az egykori főváros: Memphisz közelében, Gizeh falu mellett láthatók. Itt áll a három óriás piramis. Egyik például eredetileg kiszámíthatóan 146 méter magas volt, de az idő lekoptatott már 8 méternyit a hegyéből. A piramisoknak igen bonyolult belső útrendszere van; a sírkamrába vezető utat szándékosan tették labirintusszerűvé, hogy elrejtsék a sírrablóktól. A piramisok legnagyobb „rejtélye” az, hogy az akkori technikai viszonyok közepette csak nagyon ügyes munkaszervezéssel, nagy embertömeggel, valószínűleg főleg rabszolgákkal építhették őket. Az emberi kéz ősi és maradandó nyomai ezek a kőhegyek, s talán az ókor leghíresebb építészeti emlékei, a világ legkülönösebb „csodái”.
Olyan nagynak érezték magukat e fáraók, hogy hatalmuk örök emlékezetét egy ilyen égbe nyúló, gúla alakú építményben akarták múlhatatlanná tenni. Mivel abban az időben csakis emberi erővel építkeztek, egy-egy ilyen hatalmas sír felépítése sok ezer munkás és rabszolga életébe került.
A sivatag szélén épült piramisokon kívül a fáraók sziklába vájt sírkamrákba is temetkeztek. Egész völgyet ismerünk, melyben végig elfalazott sziklasírok, járatok vannak vágva. Ezt a völgyet Királyok Völgyének nevezik.
Az egyiptomiak a szokásnak megfelelően bebalzsamozták halottaikat, a múmiákat, s a gazdagok – főleg a királyok – sok-sok ékszert vittek magukkal a sírba. Ezért aztán nem is lehetett békés a nyugodalmuk. Alig néhány év elteltével máris rablók törték fel a legjobban elfalazott királysírt is. Az évezredek alatt sorra fosztották ki a piramisokat, sírkamrákat, pincéket. Annak ellenére, hogy a sok ezer éves piramisok ma is állnak – eddig csak egyetlenegy teljesen épen maradt királysír került elő 1922-ben: a Tutánkámon fáraó sírja. Még a tudósok expedíciója számára is nehezen hozzáférhető helyen volt. Ott feküdt benne a fiatalon elhalt király, mint a mesében: arany koporsóban, arany koronával, arany ruhában, gazdagon felékesítve. De nem az aranykincs, hanem a tudós kincse ért a legtöbbet: végre a tudósok szeme láthatta, érintetlen érdekességében, hogyan is temetkeztek, építkeztek az egyiptomiak annyi ezer évvel azelőtt.
A leghíresebb piramis a Kheopsz fáraóé, 137 méter magas. Még azt is megjegyezzük érdekességképpen, hogy Egyiptom legrégibb fővárosa, Memphisz, majdnem ugyanott terült el a Nílus partján, ahol a mai főváros, Kairó áll.
(Forrás: Lászlóffy Aladár: Régi rejtély – Új talány)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése