2013. április 4., csütörtök

A tápióbicskei ütközet - 1849. április 4. Ahol a szerb Damjanich legyőzte a horvát Jellasicsot

            Az 1848–49-es szabadságharc egyik győztes ütközetét vívta itt a magyar honvédsereg 1849. április 4-én. Az egész napos ütközet akkor dőlt el, amikor Damjanich, a 3. hadtest parancsnoka a stratégiai fontosságú Tápió-híd elfoglalására vezényelte a kassai veres sipkás 9. zászlóaljat és a szegedi fehér tollas 3. zászlóaljat. A mindent elsöprő szuronyroham elől Jellasics két dandárja Tápióbicskén túlra menekült.

A nevezetes tápióbicskei párviadal
            Ekkor és itt zajlott le az a híres párviadal, amelyet Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényéből ismerünk Baradlay Richárd és Palvicz Ottó összecsapásaként
            Az egymással szembekerülő lovascsapatok parancsnokai, az osztrák Hermann Riedesel báró és a magyar 1. (Császár) honvéd huszárezred egyik osztályparancsnoka, Sebő Alajos őrnagy szabályos párbajt vívott. Az egymással mintegy harminc–negyven lépésnyi közelségbe kerülő két csapat katonái felismerték egymást. Riedesel, a császári parancsnok, „egy herkulesi termetű, tagbaszakadt erős alak, a hadsereg leghíresebb kardforgatója, rettegett párbajhős” párviadalra intett kardjával a magyar parancsnoknak. A négy–öt percig tartó küzdelemben Sebő diadalmaskodott, megölve Riedeselt, miközben a karján ő maga is megsebesült. Sebő Alajos Szemere Miklósnak lasztóci magányában egy alkalommal a következőképpen mesélte el a párbaj lefolyását: „Riedesel bárót már régebbről ismertem. Óriás erejű ember volt, s híres kardvívó. Mikor Riedesel csapatja élén elővágtatott s kardjával felém intett, megvallom, végigborzongott a hátam. Meg voltam győződve, hogy agyonvág. De azért, nehogy huszárjaim szemében kisebbséget szenvedjek, elfogadtam a kihívást. Az első összecsapásnál mind a ketten sértetlenek maradtunk. De észrevettem, hogy lovam fürgébb és erősebb. A második összecsapásnál lovam szügyével rohantam reá. Több percig viaskodtunk, de ismét eredménytelenül. Harmadszor is összecsapva, mind a ketten egyszerre támadtunk. Ekkor kaptam, – ezzel feltűrte jobb kezén kabátja ujját, s a csukló alatti forradásra mutatott – ezt a rettenetes vágást. De még volt annyi erőm, hogy én is sújtsak. És Riedesel kettéhasított koponyával holtan bukott le nyergéből.”
            Nem hiteles adatok szerint Sebő Alajos a Győr megyei Nyárádon született 1811-ben, vagyontalan, nemesi családban. 1829-től közvitéz, 1844-től főhadnagyként szolgált az 1. huszárezredben. 1848 áprilisától az Országos Nemzetőri Haditanács, majd a minisztérium beosztott tisztje. Júniustól alszázados, októbertől őrnagy, osztályparancsnok a 13. huszárezrednél. Az 1849. április 4-i sebesülése és vitézsége után 3. osztályú katonai érdemjellel kitüntették. Májustól alezredes, a világosi fegyverletételig az 1. huszárezred ideiglenes parancsnoka. Aradon tizenhat év várfogságra ítélték, ahonnan 1853-ban kegyelemmel szabadult. A későbbi években Bősön gazdatiszt lett, 1882-ben hunyt el.
            A magyar veszteség nyolcszáz halott volt, akiket a homokbuckák alól 1882-ben temettek közös sírba. A dicsőséges ütközet emlékét híven őrzik a lakók. Vaskereszt mutatja az elesett honvédok, császári katonák, valamint a párviadalban elesett Riedesel báró hamvainak helyét. A többi áldozat végső nyughelye felett pedig kőkereszt áll.
A csata színhelyén álló, 1910-ben emelt honvéd emlékmű (szobor) Jankovich Gyula alkotása. A tápióbicskei csata emlékére az akkori bíró – Fehér István és felesége Csikós Terézia – vagyonuk egy részének felajánlásával alapítványt hozott létre. Miszerint minden évben zsömlét osztanak a falu kisdiákjainak, akik részt vettek az évforduló ünnepén. Fehér István és Csikós Terézia tiszteletére emelt emlékmű a nagykátai úton van, nem messze a párviadal színhelyétől, hamvaik a tápióbicskei temetőben, helyét kopjafa jelzi. A tápióbicskei Kultúrházat Fehér Istvánról nevezték el. Fáklyás menettel ünnepel a település minden évben az ütközet évfordulóján. Azt a falurészt pedig, ahol Jellasics altábornagy, horvát bán seregei táboroztak, Horvátországnak hívják.
(Felső képek: Than Mór: A Tápióbicskei ütközet; Than Mór 1867-ben készített rajza a Tápió hídjáról)

2013. április 3., szerda

Zsámbék nevezetes személyeiről - Melocco Miklós születésnapjára - 1935. április 3.

          Melocco Miklós polgári családban és környezetben, Rómában született 1935. április 3-án, így neveltetésével elsajátította a művészetek szeretetét és tiszteletét. Kisgyermekként családjával egy ideig Berlinbe költöztek, majd hazatértek Magyarországra. A budapesti, Stefánia úti lakásukkal szomszédságban Ligeti Miklós szobrász lakott, s ez is mély benyomást gyakorolt rá. A második világháború alatt és utána pár évig a család Iváncsán élt.
            Budapesten egyházi iskolába járt. Apját, Melocco Jánost (1909. december 26.–1951. február 22.), aki katolikus újságíró volt, 19471950-ig az Új Ember folyóirat segédszerkesztője, elfogták, s az 1950-ben tartott koncepciós perben halálra ítélték. 1951. február 22-én akasztással végezték ki. Így az addigi békés családi háttér szétzilálódott. Anyagi gondokkal küszködve járt a gimnáziumba, a tanulás mellett dolgozott, volt hómunkás, sírásó, segédmunkás. Háromszor jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, az első két alkalommal polgári származása miatt elutasították. 1955-ben vették fel a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, mesterei kezdetben Gyenes Tamás és Mikus Sándor voltak. 1961-ben Kmetty János és Pátzay Pál mestereknél végzett. Dolgozott a Fiatal Művészek Stúdiójában is (a padon ülő Adyt csinálta itt). 1970-től a Kecskeméti Művésztelepen is élt családjával, majd a budapesti Dózsa György úti műteremben dolgozott. 1981-től Zsámbékon telepedett le, azóta itt él és alkot. 1990-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola címzetes egyetemi tanára. 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 1995-től elnökségi tag.

Kitüntetései, díjai

Zsámbék díszpolgára. A Zsámbéki Műemlékbarát Kör egyesület elnöke. Az Árpád-házi Szent Erzsébet Alapítvány alapítója és fő szervezője. Az alapítványt 2007-ben Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója alkalmából hozták létre. Az eladásra került képzőművészeti alkotások bevételeit a hátrányos helyzetű zsámbéki és töki diákok tanulmányainak támogatására fordítják. Több műve díszíti Zsámbékot. Közülök már néhányat bemutattam, és alább is bemutatok:
A Szent Erzsébet lépcső melletti Szent Erzsébet stáció második képe: A rózsák csodája:

A díszkút A tenyeréből ivó ifjú szoborral 2009-ben készült

Szabadságoszlop

2013. március 31., vasárnap

Húsvéti népszokások

Húsvét hollókőn 
            Ezen a napon a reggeli mosdóvízbe sok helyütt piros tojást tettek, ennek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Női munkákat tiltó nap volt, nem szabadott seperni, főzni és mosni sem. Az állatokat sem fogták be ezen a napon. A húsvéti szertartásokhoz kapcsolódik az ételszentelés szokása. A sonkát, bárányt, tojást, kalácsot a templomban megszenteltették, ezután mágikus erőt tulajdonítottak neki. A morzsából vittek az állatoknak is, hogy jól szaporodjanak, egészségesek maradjanak. A sonka csontját a gyümölcsfára akasztották vagy a földekre vitték a jó termés reményében.
            Vasárnap hajnalán szokásban volt a Jézuskeresés. Ilyenkor sorban felkeresték a falubéli kereszteket. A Zöldágjárás szép szokása tipikus tavaszi, a természet megújhodását ünneplő énekes játék. A lányok kettes sorban állva, felemelt kezükből sátrat formálva, énekelve haladtak végig a falun (Bújj, bújj zöld ág...). Bizonyos vidékeken szokás a vasárnapi napfelkeltét valamely magaslaton nézni, hiszen a felkelő nap is a feltámadás szimbóluma.           Húsvét hétfő a magyar népéletben a locsolkodás napja. A szokásról már XVII. századi írásos emlékek is fennmaradtak. A víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja ennek a szokásnak
            Erdély bizonyos vidékein a fiúk a kiszemelt lány (amelyik a legjobban tetszik nekik) kapujára nyírfaágat tűznek, másnap pedig csapatostul kérnek bebocsáttatást, és kíméletlenül megöntözik vödörből a választottjukat. A lányok a locsolóknak festett (piros vagy hímes) tojást adnak cserébe.
            A tojásfestésnek komoly hagyományai vannak Magyarországon. Természetesen az asszonyok, lányok dolga volt, vidéken a házaknál természetes anyagokkal festették a tojásokat, például hagyma héjával, zöld dió főzetével. A tojás írásának – azaz a cirkalmas minták készítésének – legegyszerűbb módja az, ha a mintát viasszal készítik el, majd a tojást festékbe mártják. Így a mintát a viasz miatt nem fogja be a festék. Vannak olyan tájegységek, ahol kezdetben csak a köszöntő mondás volt divatban, a locsolkodás szokását csak a 20. században vették át (bukovinai székelyek).
            Dunántúlon a locsolkodással egyenértékű szokás volt a vesszőzés. Sibának nevezték a vékony – általában fűzfavesszőből font – korbácsot, mellyel a legények megcsapkodták a lányokat. A vesszőre a lányok szalagot kötöttek és a fiúkat borral vendégelték meg.