2016. január 15., péntek

Eger hőseinek dicstelen vége

Dobó megtört, beteg öregember lett a börtönben, Bornemisszát felakasztották, Mekcseyt parasztok lincselték meg.
            A várat 1552-ben vette ostrom alá a török egy nagyszabású hadjárat részeként. Alig 2100 katona és a várba menekült civil nézett szembe Nagy Szulejmán 75 ezres seregével és félelmetes ostromágyúival. A magyarok diadala hatalmas jelentőséggel bírt: hittel, reménnyel és büszkeséggel töltötte el nemcsak a török kezében vergődő országot, de az egész keresztény világot. A győzelem után összeállított jegyzék az egyetlen forrás, amelyből a közrendű várvédőkről is információt szerezhetünk.
            A Gárdonyi által is szerepeltetett főhősök életéről és további sorsáról viszont jóval több ismerettel rendelkezünk. Történetük korántsem felemelő.
            Dobó István az ostrom után komoly birtokadományokban és rangemelésekben részesült,  1552 novemberében Mekcsey Istvánnal együtt felmentését kérte a vár vezetése alól. A következő évben erdélyi vajdává nevezték ki, ebben a tisztségében igyekezett megtartani a területet I. Ferdinánd hűségén. Ám 1568-ban, felső-magyarországi főurak Habsburg-ellenes felkelése kapcsán az akkor már idős Dobót is meggyanúsították. A következő évben Sopronba csalták, ahol elfogták, és börtönbe zárták. Hetven esztendős korában szabadult 1572-ben, az akkori börtönviszonyoknak is köszönhetően megtörten, betegen. Még abban az évben elhunyt. A csontjain elvégzett vizsgálat alapján idős korában köszvényben szenvedett. Egyébként markáns arcú, magas, erős férfi volt: 178-182 centiméterre becsült magasságával jó tíz centivel kiemelkedett átlagos kortársai közül.
            Az ostrom után Bornemissza Gergely is több királyi adományban részesült Abaúj és Sáros megyékben, illetve Eger környékén. 1553 márciusában átvette az egri vár és a püspöki javadalmak kezelését. Az Egri csillagok főhőse kétszer házasodott, de egyik feleségét sem hívták Évának. Első felesége, Fügedi Oláh Erzsébetről nem tudunk sokat. De 1554 januárjában már halott volt, amikor az egri vitéz megülte második lakodalmát az egri várban Sigér Dorottyával. Bornemissza János nevű gyermeke – aki Gárdonyi művében Jancsikaként szerepel – e második házasságból születhetett. A következő évben azonban egy csapásra minden megváltozott. 1554 novemberében a füleki basa adóztató katonái ellen indult, de (Mező)Keresztesnél, Csincse határában csatát vesztett, és az oszmánok fogságába esett. A budai pasa tömlöcébe zárták, rokonainak nem sikerült kiváltaniuk. Később Konstantinápolyba szállították, ahol a hírhedt Héttoronyban raboskodott. Bár maga a nádor is közbenjárt szabadulása érdekében, a törökön győzött a bosszúvágy: Ahmed pasa, Eger várának egyik sikertelen ostromlója kivégeztette: 1555 szeptemberében felakasztották.

            Mekcsey István sorsa még ennél is szomorúbb. Miután saját kérésére felmentették a vár vezetése alól, 1553 februárjában otthonába indult az ostrom fáradalmait kipihenni. Amikor út közben Várkony faluba érkezett, „útra való segítségöt kére". Fát és egyéb szekereket követelt a falubeliektől. A parasztok megtagadták a kérést, és igencsak rossz szemmel néztek az egyre nagyobb hangon és vehemenciával követelő Mekcseyre. Olyannyira, hogy egyikük fejszével a homlokára sújtott, majd dárdát döftek Eger hősének a testébe. 
(Forrás: Hír 24. - 2013. dec. 22.)