2017. október 9., hétfő

H. Barbócz Ildikó: Illyés Gyula háza nyomában (2/2)

Ezt a házat már nem volt olyan nehéz megtalálni, mint a Déry Tiborét Füreden. A Felsőkopaszhegyi útról, a Karolina fűszerkertből egy keskeny sikátoron ereszkedtünk alá a meredek lépcsőkön egészen az útig, a tó szintjéig. A Regős Ház tornácán üldögélő házaspár, főképpen a feleség készségesen útba igazított bennünket, aki 80 évesnek vallotta magát, és természetesen ismerte Illyéséket. Elmondása szerint sokat játszott Ikával, aki most kb. 70 éves lehet, született egy lánya és egy fia. Fent a nyaraló udvarán homokozó formák hevertek szanaszét, tehát a költőnek már dédunokái is lennének. Az Alsókopaszhegyi út már biztos támpont volt számomra a könyv alapján, a többit az idős hölgytől kaptuk. Egy még szűkebb sikátoron kellett visszamásznunk a kikoptatott ösvényen az oldal meredélyébe, kétoldalt a kerítést sűrűn befutotta a repkény és a borostyán. Mielőtt fellihegtünk volna a kiépített felső útra, ahonnan az imént ereszkedtünk lefelé, a fotókról már jól ismert zsalugáteres ház bukkant elő a hatalmasra nőtt fenyők alatt. Mint egy titkos kertben, nyílott az oldalsó zöld kiskapu kilincse, és mi bent találtuk magunkat a ház előtti teraszon. A szürke tihanyi lávakőből felhúzott épület kétszintes, a sokosztatú ablakok a főbejárat két oldalán helyezkedtek el, aztán még egy-egy zöld zsalugáter nézett jobbról s balról felénk. A felső szinten is csukott ablakszemek meredtek a part felé. A bejárati ajtó apró üvegein át belesve a csupasz előszoba, az egykori ebédlő és szalon látványa fogadott három fehér ajtóval, középen a kopott szőnyegen festékes vödrök halmaza. A ház felújítás és kibővítés alatt állt. Rögtön észrevettem híres kőasztalát az egyik fenyő tövében, és talán ez idézte meg bennem az író-költő-drámaíró szellemét a leghatásosabban. Illyés íróasztala, az ihlet lenyomatának, a művészbarátokkal való találkozásoknak, a borozgatásoknak a helyszíne, az időtlenné váló emlékek hordozója. Ha ez az asztal, ha ez a szék, ha ez a fenyőfa, ha ez a ház, ha ez a kert mesélni tudna! Megilletődött érzéssel toporogtam a teraszon, hirtelen történtek a dolgok velem, próbáltam jól szemügyre venni a házat, rajta a zsalugátereket. Megfogott a „beláthatóság” izgalma, hogy az üvegablakok mögött titkok rejlenek. Aztán leültem az egyik, talán még az író által fehérre festett kerti székre, megsimogattam híres kőasztalát, amit nem lehetett nem észrevenni. Szemem innen a tóra nyíló kilátást mérte fel, amely a 70-es években az akkor még alacsony növényzetnek köszönhetően bizonyára szélesebb és teljesebb lehetett. A ház bal oldalán újabb lépcsősor vezetett még feljebb, a magasba, a felső kertrészbe. Ide már nem volt időnk felmászni. A környező utcákban bolyongva olyan érzése volt az embernek, mintha Provence-ban vagy más mediterrán vidéken járnánk. A kilátás abból a magasságból fenséges volt. Nemcsak a túlsó partra látni át, hanem a messzi kéklő somogyi, sőt a tolnai dombokra is. Még megérintettem a bejárati ajtó sárgaréz kilincsét, készítettem pár fotót, majd lefelé bukdácsolva felmérhettem az elhanyagolt és magára hagyott kert állapotát. A csenevész birsalmafa mellett naspolyabokor erőlködött, a szélen szőlőkarók fordultak ki a földből. Égbe költözött gazdájának lenne itt most tennivalója bőven. Egyedül a feketefenyők álltak délcegen és magasodtak büszkén a nyaralóház fölé, ezentúl biztos pontot adva a fekvéshez az országútról nézvést és a busz ablakából is. Olvastam, hogy az ő korában a tájon Herman Ottó korabeli csönd lebegett, s hogy ő ebben az ideális csöndben lélekben teljesen idenőtt ehhez a maga teremtette magas házhoz, ehhez a magas hazához: „Mi gondom! – áll az én hazám már, védőbben minden magasságnál. Csak nézelődöm, járok, élek, fegyvert szereztem, bűv-igéket.” (Haza, a magasban) (2017. augusztus)(A képet a szerző készítette)

2017. október 8., vasárnap

H. Barbócz Ildikó: Illyés Gyula háza nyomában (2/1)

(A képet a szerző készítette) Az embert mindig foglalkoztatja egy kérdés, egy gondolat, s addig nem nyugszik, míg megoldást nem talál. Így voltunk ezzel Illyés Gyula tihanyi házát illetően is, ugyanis balatoni ott-tartózkodásaink során mindig szóba került a tó körül megforduló írók, költők, művészek kapcsán, vajon hol lakhattak, hol alkothattak e táj ihletésében. Egyszer Keresztury Dezső, másszor Déry Tibor nyomába eredtünk, izgalmas felfedezéseket téve a séták alkalmával. Nagy segítségemre volt két könyv is: Bodosi György fotókkal illusztrált albuma (Völgyvallató) és Lipták Gábor kultúrtörténész és író Nyitott kapu c. gyűjteménye, melyben balatonfüredi házának vendégkönyveit bírja szóra, faggatja ő is. Évtizedek során ez a Petőfi utcai ház a Balaton-mellék irodalmi szalonjává vált, ahol szinte mindenki megfordult, akinek valamilyen köze volt a tóhoz, az irodalom és a művészetek világához. Illyés Gyula tihanyi házának megközelíthetőségét apró lépésekben a Bodosi-könyvben találtam meg, olyannyira, hogy az embernek azon nyomban útra kelni, felfedezni, megtalálni lenne kedve. Hogy a ház kicsit élőbbé váljon, az ő visszaemlékezését kell ide tennem, aki elénk varázsolja Illyés Gyula alakját is. A fenyők, pusztuló szilfák, borókák, vadrózsák visszabozótosodó vadona közé eldugottan áll a ház. Az oldalsó kiskapu a ház előtti terasz magasságában van, általában szorosan be van drótozva, de ha nem, akkor az író Tihanyban tartózkodott. A meredek oldalba nyitott teraszokat vájtak, itt termett a szamóca, a naspolya, a mandula, a füge. Csupa délszaki növények. „A ház körül rengeteg tarka virág. Flóra – a ház asszonya – ezeket a vadvirágokat próbálja a kertjéhez szelídíteni. … Magasba törő feketefenyő alatt a ház sarkánál van a költő híres kőasztala. Pontosabban az egyik kőasztala. Fél arasz szélesre kopott malomkő, a közeli patakmalmok valamelyikében csiszolódott ilyen vékonyra. Tömzsi lábakon áll, félkörben padok ölelik körül. … Illyésék kertje nem díszkert, tulajdonosaik a legkevésbé annak szánták. Nem is haszonkert. A díszfák és gyümölcsfák fele-fele arányban s egymás mellett állnak békességben. … Illyés mindenféle kertmunkát szívesen végzett. … Költőnek való az ilyen kert, ahol az elvégzendő munka soha nem igazán sürgős, mindig megvárja gazdája kedvét. … Beüvegezett ajtón át kerülünk a ház verandaszerű előszobájába, a ház leglakottabb helyiségébe. Nemcsak szalon, hanem ebédlő is egyben.” További fontos leírásnak tűnik még, hogy a fogadóból nyílik a konyha és a teraszra néző, zsalugáteres vendégszoba, melynek Szabó Lőrinc néha hónapokig a lakója volt. Az író a felette lévő szobában dolgozott és aludt, a másikban először a lányuk, Ika lakott, férjhezmenetele után a feleség, Kozmucza Flóra vette birtokába. Itt gépelte a férje és a saját kéziratait.