2018. április 17., kedd

Zách Felícián sikertelen merénylete Károly Róbert ellen - 1330. április 15.

Illusztráció a Képes krónikából
            A királyi család – a visegrádi Duna-parton levő palotában – a szokásos ebédeléshez készült, amikor Zách Felicián kardjával rárontott a királyi családra. Károly Róbertet a jobb karján sebesítette meg könnyebben, míg Erzsébet jobb kezének négy ujját lecsapta, miközben ő a fiait, Lajost – a későbbi Nagy Lajos királyt – és Endrét védte. A fiúknak nem esett baja, nevelőiknek – Kenesics Gyula fia Miklós és Drugeth Miklós – súlyos fejsérülés árán sikerült felfogniuk az ütéseket. Ezalatt Sándor fia Pataki János, a királyné al-étekfogója leszúrta, majd az odaérkező testőrség szétvagdalta Zách-ot. Testrészeit ezután elrettentésül szétküldték az országban. Fia szolgájával együtt futásnak eredt, de nem tudott elmenekülni. Őket egy ló farkához kötözték, majd miután meghaltak, részeiket a piacon a kutyák és disznók elé vetették. Sebe nevű lányát Becsei Imre lévai várnagy lefejeztette, férje, Kopai Imre börtönben halt meg. Gyermekeiket pedig a keresztesekkel vitették el, akik végül Rodoszra száműzték őket. A vétlen Klárának levágták az orrát, az ajkait, hogy a fogai látszottak és nyolc ujját, majd a szerencsétlen lányt lovon körbehordták néhány városban, miközben azt kellett kiáltoznia, hogy „így jár, aki hűtlen lesz királyához”. Felicián nemzetségének tagjait harmadíziglen megölték, a távolabbiakat jószágvesztésre ítélték. Károly Róbert nem sokkal később váratlanul zarándokútra indult Jeruzsálembe, azonban Felicián még élő rokonaitól tartva némi hajózás után végül visszafordult. A későbbi magyar krónika szövege mintegy „isteni büntetést” lát abban, hogy a Zách-féle merénylet kegyetlen megtorlása óta Károly fegyvereit nem kísérte többé siker.
            A merénylet okairól megoszlanak a források. Vannak, akik a megtorlás súlyosságából arra következtettek, hogy a merénylet a tartományurak által szőtt összeesküvés része volt. Az utókor azonban inkább egy az emlékeit másfél évtizeddel papírra vető olasz krónikás leírását fogadja el. Eszerint Erzsébet öccse, Kázmér lengyel herceg – a magyar király sógora, a későbbi III. (Nagy) Kázmér lengyel király (1333–1370) – állítólag elcsábította Záh Klárát, s apja ezt akarta megtorolni. Ez a történet nagyon hasonlít Bánk bán feleségének történetére, amit röviden a Képes krónika mond el. Nem lehet tudni, hogy melyik történet hatott a másikra.
            Újabbkori történészeink pedig sokat vitatkoznak azon a kérdésen: –lehet-e kerítés gyanújával illetni az istenfélő Erzsébet királynét, Nagy Lajos anyját. Pór Antal felfogása (az Athenaeum Millenniumi Történetében) az, hogy Zách Klára egész története mendemonda. E felfogást erősíti az egykorú történetírás némasága, valamint az is, hogy hallgat a történetről még a jól értesült Neuenburgi Mátyás is, holott Róbert Károly iránt ellenséges indulatú.
         Arany János gyönyörű balladát költött Zách Klára címmel (1855).  A ballada híven tükrözi Arany bűnkoncepcióját. Az erkölcsi törvény legkisebb megsértése is lavinaszerűen görgeti majd maga előtt a továbbiakat, szinte lehetetlen kilépni ezután a bűn ördögi köréből.
A balladák sokszínűségét, formagazdagságát példázza az imitált, archaikus hang.

A vers végét, a királyné kívánságát mutatom be:
   "Véres az ujjad,
   Nem vérzik hiába:
Mit kivánsz most, királyi nőm,
   Fájdalom díjába?"
   "Mutató ujjamért
   Szép hajadon lányát;
Nagy ujjamért legény fia
   Borzasztó halálát;
   A másik kettőért
   Veje, lánya végét;
Piros vérem hullásaért
   Minden nemzetségét!"
   Rossz időket érünk,
   Rossz csillagok járnak.
Isten ója nagy csapástól
   Mi magyar hazánkat! -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése